Barion Pixel
Tartalom
Orgazmusakadémia Online Program
KR_emblema_koptatva4fek.png

XVII. HETI TEMATIKA

A medence ellazításán túl – mely elősegíti az orgazmikus energia befogadását – az is kulcsfontosságú szerepet játszik a szexuális energiával való munkában, hogy mennyire felkészültek az izmaink a gyönyör megtartására. A medencei befogadókészség mellett meghatározó, hogy mennyire tudunk az izmok edzettségén és rugalmasságán keresztül stabilitást és energetikai megtartottságot biztosítani a csípő szöveteiben, és ezen felül, ha ez sikerült, milyen könnyedséggel tudjuk szabályozni és áramoltatni az orgazmushullámainkat.

 

Ennek elsajátításában támogatnak minket azok a gyakorlatok és technikák, melyek a medencei szövetállományt megfelelő módon megerősítik – lehetőséget biztosítva egy nagyobb energiapotenciál befogadására.

 

Tehát nagyon fontos, hogy a későbbi hetekben aktivált izgalmi energiát be tudjuk fogadni, s közben ellazultak is tudjunk maradni úgy, hogy elbírjuk a megemelt orgazmusszintjeinket anélkül, hogy megijednénk, ellenállnánk, és ebből fakadóan kontrollálnánk vagy érzéketlenné tennénk magunkat a szexuális erő keringtetése és átélése helyett. A medence megerősítésének tehát több szerepe van:

 

  1. A medence edzése, az izmok felkészítése és megerősítése.
  2. A medence energetikai stabilizálása.
  3. A medencealapi izmok belső stimulációja által a gyönyörkészségünk további fokozása.
  4. A medencében felhalmozódó szexuális energia mozgatása, keringtetése, szabályozása.
  5. A medencében aktivizálódó gyönyörenergia megtartása, hogy az a későbbiekben az energiamegtartás által ne jusson ki a rendszerből.
 

Ezen a héten az előzőekben felsorolt lehetőségek közül felépítjük az első fontos pillért, hogy medencénk erős, felkészült és edzett legyen, melyet az előző heti vizeletszabályozós gyakorlat készített elő.

 

1. A MEDENCE MEGERŐSÍTÉSE – ELMÉLET

Ahhoz, hogy megértsd ennek az elméletét, hallgasd meg ezt a rövid videót. Majd az elmélet integrálása után szánd ezt a hetet a medencei izmaid megerősítéséhez szükséges gyakorlatok elsajátítására, a gátizomzat megedzéséhez szükséges technikák beépítésére.

 

Viszont azt is fontos tudni, hogy ez a hét nem elegendő a medence teljes mértékű felkészítéséhez, inkább alapja annak, hogy a későbbiekben napi szinten tudd végezni ezeket a technikákat megfelelő módon, és biztonságosan tudj vele kísérletezni.

 

2. RÖVID ÜTEMŰ GÁTIZOM-MEGERŐSÍTŐ GYAKORLAT

  1. Feküdj kényelmesen a hátadon, és lélegezz jó mélyeket. Lazítsd el a testedet, és pihentesd kicsit.
  2. Fókuszálj a medencédre, és húzd össze a teljes medencefenék izomzatát, mintha a medencéd egy edény lenne, és a gerinced egy szívószál, amin keresztül vákumot képeznél a medencédre irányítva. Próbáld megérezni a teljesség igénye nélkül a végbélzáróizom, a hüvelybemenet és a húgycsőnyílás összehúzásából fakadó érzetkülönbséget, ha pedig férfi vagy, akkor a végbélzáróizom és a pénisztörzsnél található gáti izomzat megfeszítéséből származó érzetkülönbségeket. A tested maradjon mindvégig laza, s ha gyengének érzékeled ezeket a területeket, ne próbáld más izmokkal kompenzálni azokat.
  3. Húzd össze a gátizmot hirtelen úgy, hogy nőként annak a hüvelynyílást körülölelő részére fókuszálsz, férfiként pedig a herezacskó és végbélnyílás közötti részre.
  4. Tartsd meg ezt az izomösszehúzást egy hosszabb másodpercig, majd a vizeletvisszatartásban gyakorolt és megfigyelt gáti feszültség elengedését és teljes ellazítását is végezd el egy-egy másodpercen keresztül.
  5. Gyakorold ezt a háromfázisos izomösszehúzást, -elengedést és -ellazítást egy-két percen keresztül, de figyelj mindvégig arra, hogy még mindig lazák maradjanak egyéb más izmaid is a testedben és medencédben.
  6. Ha úgy érzed, hogy stabilan tudod tartani a ritmust anélkül, hogy elveszítenéd a tudatos jelenlétedet az izmaid felett, akkor kapcsold hozzá a légzést úgy, hogy beszívod a levegőt, összeszorítod a gátadat, és elképzeled azt, hogy a lélegzet felfelé mozdul a medencédből a tüdődbe, miközben a vákuum összerántja a medencealapi izmaidat.
  7. Majd kilégzésre váltasz, miközben elengeded a gátadban lévő izomfeszültséget, valamint a második másodpercben ellazítod a teljes gátat.
  8. 1 mp hasba légzés gátösszehúzással.
  9. 1 mp tüdőbe légzés a gátösszehúzás megtartásával.
  10. 1 mp kilégzés a gáti izomfeszítés elengedésével.
  11. 1 mp kilégzés a teljes gát ellazításával és annak enyhe kitolásával.
 

Ismételd ezt a gyakorlatot napi többszöri rendszerességgel úgy, hogy azt 10-10 percig ismétled. Figyelj arra, hogyha a medencédben fáradtságot vagy feszültséget, izomlázat észlelsz, akkor pihentesd a medencédet, majd csökkentsd a gyakorlat hosszát, míg hozzá nem szokik a medencéd a terheléshez.

 

3. HOSSZÚ ÜTEMŰ GÁTIZOM-MEGERŐSÍTŐ GYAKORLAT

Ez a gyakorlat nagyon hasonlít az előzőhöz, annyi különbséggel, hogy hosszabban tartod ki az izomösszehúzást.

 

  1. Feküdj kényelmesen, és lazítsd el a testedet teljesen. Végezz lazító légzést addig, míg felkészíted magad figyelemben és jelenlétben a gyakorlatra.
  2. Húzd össze a gátizmodat hirtelen, és tartsd az összehúzást négy másodpercig úgy, hogy nem feszíted az alhas, fenék vagy comb izmait.
  3. Miközben az izom elkezd fáradni, húzd össze újra, ahogy csak tudod, és tartsd az izmokat még négy másodpercig.
  4. Majd engedd el a feszítést két másodpercre, és lazítsd el a gátat enyhe kifelé tolással még két másodpercig, és pihenj meg.
  5. Ismételd a gyakorlatot pár percig, amíg el nem fáradsz benne.
 

Ha úgy érzed, hogy integráltad a gyakorlatot, hangold hozzá a belégzést és kilégzést – a belégzést az összehúzással, a kilégzést pedig a gát ellazításával.

 

4. GÁTIZOM-GYAKORLAT – VARIÁCIÓK

  1. Ha elsajátítottad a gyakorlatokat, akkor játssz a légzéseddel úgy, hogy megfigyeled, hogy mennyiben más érzés, ha a légzésedet az előbbiekkel ellentétben megcseréled. Milyen hatással van a medencédre?
  2. Kísérletezz azzal is, hogy összehúzod az arcodon lévő gyűrűsizmokat is, leginkább a szád körüli izmokat, miközben gátizomösszehúzást végzel. Figyeld meg ennek a hatásait is, és írd le azokat a gyönyörnaplódba.
  3. Használd az előbbiekben leírtak alapján a technikákat, és játssz azzal, hogy a hosszú és rövid ütemezésű gyakorlatokat kevered, és összekapcsolod a légzéseddel, az arcizmaid összehúzásával. Válj szabaddá benne, és a legfontosabb, hogy figyeld meg és tudatosítsd azok hatásait a testedre, a medencédre.
  4. Az utolsó három napban növeld a gyakorlat hosszát úgy, hogy játszol azzal, hogy a rövid és hosszú ütemű gyakorlatot más és más pozitúrában végzed. Próbáld ki felülésben, széken ülve, oldalt fekve, hason fekve, kutyapózban. Figyelj itt is arra, hogy feleslegesen ne feszítsd azokat az izmokat, amikre nincs feltétlenül szükség.
 

Kívánom, hogy ezen a héten úgy sajátítsd el a medencei erősítő gyakorlatokat, hogy azokat a későbbiekben bármilyen helyen, bármilyen formában elvégezhesd – szabadon és önfeledten. Hiszen ez egy olyan alapgyakorlat, melyet észrevétlenül használhatsz a metrón, tárgyaláson és filmnézés közben is. Nem beszélve arról, hogy ezzel a szinte láthatatlan gyakorlattal folyamatosan éberen és nyitottan tarthatod a medencéd – aktiválva és fenntartva az energiát az ágyékodban.

Exercise Files
No Attachment Found
No Attachment Found
0% befejezve