Barion Pixel
Tartalom
Orgazmusakadémia Online Program
KR_emblema_koptatva4fek.png

XII. HETI TEMATIKA

„Sziddhárta egy napon, amikor a folyó partján álldogált, egy csónakot látott közeledni. Egy zeneművész ült benne egy tanítványával, akinek a mester éppen a hangszer megszólaltatásának megfelelő módjáról magyarázott. »Ha túl erősen feszíted, a húr elpattan, ha túl gyengén, nem szólal meg.« Ezt hallva Sziddhártha megértette, hogy nem a szélsőségek, hanem a középút megtalálása vezet a valódi megvilágosodáshoz.”

 

Gyönyörünk záloga testünk teljes felszabadítása. Az orgazmus a test megvilágosodása, melyben életenergiánk a teljes mivoltában mutatkozik meg, attól függően, hogy milyen teret adunk számára. Energetikai potenciálunk elfojtása kezdetben belső feszültséget, frusztrációt, végül pedig az energiakészletünkhöz való hozzáférés lehetőségét veszélyezteti. Következtében megjelennek az életuntság vagy depresszió tünetei. Az életenergia túlfeszítése és folyamatos kimerítése pedig kiégettséggel és a stresszállapotok elmélyülésével jár együtt, melyben immunrendszerünk legyengül, és a felszabadult létállapotok helyett a szorongás érzése veszi át az orgazmikus létérzés helyét.

 

Ahhoz, hogy fenntartsuk a gyönyör állapotait napról napra, életerőnket tudatosan szabályozni kell, és meg kell találni a vitalizálás és relaxáció között az egyensúlyt. Érezni a mélységek és magasságok, a dinamika, magasintenzitás és mély relaxált jelenlétállapotok között az egyensúlyt, melyekben a teremtés és a befogadás váltakozása által tudunk töltődni.

 

Testünk aktív és passzív állapotainak hullámzása és folyamatos lüktetése az, mely segíti energiáink éberen tartását és kiteljesítését. Testünk felszabadítása e kettősség mentén tud megnyilatkozni, tágulni, mint a tenger felszíne és mélye. A dinamikus és gyors hullámok, valamint a mélytengeri áramlatok kettőssége által.

 

Orgazmikus állapotaink kibontakoztatását a csend és aktivitás dinamikájában tudjuk kibontani a test mozgása, légzése, fizikai-energetikai önkifejezése által.

 

Hiába válunk képesekké mélyen érezni az érzékeink által,  befogadni és integrálni az érzeteket a jelenlét-tudatosságunkon keresztül, az orgazmikus életenergiaáramlás legmélyebb megtapasztalása az érzelmi-energetikai önkifejezés által lehetséges és beteljesítő.

 

Ezért az elkövetkező héten a test teljes kapacitáson való megnyitásával és felszabadításával fogunk foglalkozni, hogy a testi érzésekkel és érzetekkel való munkán túl felfedezzük a gyönyör kifejezésmódjait és önkifejezésünk eszköztárát.

 

1. A TEST FELSZABADÍTÁSA – ELMÉLET

Ahhoz, hogy megértsd, hogy miért is fontos a testünk teljes kapacitásának a megnyitása és kifejezése, illetve mit is jelent „a komfortzónánk határát átlépve” létezni, jelen lenni a testünkben, az érzékelésünkben a befogadáson túl, valamint kinyilvánítani önmagunkat, nézd meg ezt az elméleti videót.

 

2. ÁRAMLÓ ÉS DINAMIKUS MOZGÁSFORMÁK – GYAKORLAT

Testünk önkifejezésének megnyitásához és annak előkészítéséhez elsajátítjuk a maszkulin és feminin, tehát az aktív dinamikus és passzív energikus mozgásformákat, hogy testünk aktivitásának és feltöltésének váltakoztatásával képesekké váljunk szabályozni fizikai és energetikai megnyilvánulásainkat. Ehhez nézd meg a két videót, és gyakorold ezeket a mozgásformákat napi szinten 10-10 percben.

 

3. INTENZÍV LÉGZÉSDINAMIKÁK – GYAKORLAT

A mozgás magas- és mélyintenzitásán túl a légzéssel is lehet szabályozni a test intenzitásminőségeit. A tanult ellazító légzés mint passzivitást és befogadást segítő mélylégzés és a dinamikus légzés mint aktivitást támogató légzés váltakoztatásával is megnyithatod és elmélyítheted az energetikai jelenlétedet.

 

A videóban látott dinamikus alaplégzés segít megtanulni magasabbra kapcsolni a légzésdinamikádat a ritmus többszöri megkétszerezésével, amit a második videóban folyamatos ütemben növelsz légzésről légzésre addig a pontig, amit még jelenlétben tudsz megtenni.

 

A harmadik videóban a korábbiakban vett és elsajátított ellazító mélylégzést és a most alkalmazott dinamikus légzést váltakoztathatod a belső ritmusod szerint, hozzászoktatva a testedet a gyorsabb és lassabb légzésformák váltakoztatásához – keresve mindkettőben a határokat, s növelve a kapacitáskészségedet anélkül, hogy erőltetnéd magad.

 

4. A TEST TELJES FELSZABADÍTÁSA – GYAKORLAT

Elsajátítva az intenzív mozgás- és légzésformákat, gyakorold tetszés szerint az energetikai és fizikai önkapcsolódást úgy, hogy kiterjeszted magad, kifeszíted a határaidat, feszegetve azokat a komforton és megszokáson túl. Ez a hét szóljon a teljes megnyílásról, és arról, hogy felszabadítva magad, kiáradsz, és keresed az önkapcsolódásban a legnagyobb intenzitást – legyen az energetikai, fizikai, érzelmi intenzitás. Engedd kifejezni az érzelmeidet, s ha kell, kezdetben színészkedj, játssz, mutasd meg magad úgy, ahogy még sosem tetted. Tegyél egy tükröt magad elé, és lásd, hogy ki is vagy te valójában, mint orgazmikus és életteli lény. Ez a teljes testi önkapcsolódás kibontakoztatására való utolsó lehetőség, a jövő alkalommal az érzéki erotikus test megnyitásával lezárjuk a testről szóló modult – és a medencei részek, tehát a szexuális jellegű területeink felfedezésébe kezdünk.

 

Használd ezt a hetet arra, hogy valóban és teljesen megnyisd magad, nevess, fetrengj a szőnyegen, tombolj valami erős zenére, játssz a csenddel, ugrálj, járj matrózlépésben, grimaszolj az emberekre viccesen, ha jólesik, és vesd le a korlátaidat és a kontrollt! Légy végtelenül önfeledt, kiáradó, őrülten és szerelmesen felszabadult, érzelemmel teli, gyönyörrel és intenzitással táncoló!  Légy önmagad hangszere, és feszítsd meg a húrt, hogy tested hangja élettelien szólaljon meg.

Exercise Files
No Attachment Found
No Attachment Found
0% befejezve