Barion Pixel
Tartalom
Orgazmusakadémia Online Program
KR_emblema_koptatva4fek.png

XI. HETI TEMATIKA

A testünk élő, folyamatosan változó, organikusan fejlődő és alakuló rendszer. Ahhoz, hogy testünket felszabadítsuk, és teret adjunk a kiterjedt gyönyörállapotoknak benne, meg kell tanulnunk, hogy hogyan tudunk folyamatosan fenntartott kapcsolatot létrehozni vele. Pillanatról pillanatra követni őt a figyelmünk és önátadásunk által. Minden lélegzettel tudatosan újjá kell születnünk benne, késznek és ébernek lennünk az általa megmutatkozó változásra. Éreznünk őt, és belefeledkeznünk a történésbe. Ráülni a hullámaira anélkül, hogy elveszítenénk a vele való kapcsolatot és intimitást.

 

Mivel a változás nem egy statikus dolog, így az egyetlen támpontunk az, hogy megtanuljunk a változással élni, rugalmassá válni benne, és folyamatosan a jelenlét által felkészültnek és nyitottnak maradni rá. Elfogadni az új lehetőségeket, és együttműködni vele, hiszen ekkor tudunk a legmagasabb potenciálunkhoz hozzáférve részt venni benne. Akkor vagyunk képesek több és több energiát átáramoltatni magunkon, ha éberek és egyben ellazultak is maradunk.

 

Ehhez tudatosan kell lépéseket tennünk a gyakorlásban, hogy a változásra való készségünk stabil és biztonságból fakadó legyen. Magabiztosan átadni magunkat a változásnak, de a kiszolgáltatottság és kontroll tudattalan elfojtása nélkül. A tapasztalatok sokasága által stabilnak maradni az újszerűségben, otthonosan mozogni az örök átalakulásban.

 

Összehangolva mozgásunkat, légzésünket és az őket mozgató vágyat, ezen a héten megpróbáljuk összegezni az eddig tanultakat, hogy a testünk felkészítése és a vele való teljes összekapcsolódás által rutinosan lépjünk be teljes potenciálunk kinyilatkoztatásába. Rálátni az önkapcsolódás mélységében, a sokszínűség mögött esszenciálisan meghúzódó természeti törvényekre, és magabiztosan játszani velük.

 

1. AZ INTENZITÁS MINŐSÉGEI – ELMÉLET

Ehhez az első lépés, hogy megérezd a változás ritmusát és lüktetését. Megértsd az intenzitás és mélység váltakozását, a megfigyelés, erőt gyűjtés, energetikai töltődés és befogadás, valamint a kiáradás, fizikai megnyilvánulás és önkifejezés kettősségét és játékát. Ehhez javaslom, hogy nézd meg az intenzitásról szóló videómat.

 

2. INTENZITÁS A MINDENNAPOKBAN

Miután megnézted a videót, gondolkodj el azon, hogy mennyire tud könnyed lenni a változás az életedben, mennyire a középpontodból mozgatod a világodat, mennyire mered átadni magad az ösztönös irányítottságodnak, vagy mennyire maradsz merev, tervezett, vágy nélkül cselekvő, vagy éppen mennyire csak a szokásaid és rutinjaid vezetnek téged? Hol van az a spontaneitás benned, ami mögött tapasztalatok sokasága húzódik meg, de azt a vágy mozgatja, és nem az öntudatlanság? Írd le a válaszaidat a gyönyörnaplódba.

 

3. REKESZIZOM MEGERŐSÍTÉSE – GYAKORLAT

Találd meg és erősítsd a belső középpontodat – a személyes erőközpontodat – a videóban mutatott gyakorlat által. Végezd ezt a gyakorlatot naponta háromszor, és addig, míg el nem fáradsz benne. Képzeld el közben a köldököd mögött ezt a területet vagy pontot, mint egy aranyló magot, amihez mindig visszatérhetsz, ha bármikor is elvesztenéd a kapcsolatot magaddal. Ez a középpont a cselekvésed mögötti erő, határozottság, egyértelműség, ami biztossá teszi döntéseidet. 

 

4. KÖZÉPPONT STABILIZÁLÁS – GYAKORLAT

Állíts be magadnak jelzést naponta minél többször, és emlékeztesd magadat a középpontodra. Köss a kezedre karszalagot, és figyelmeztesd magad arra, hogy mindig a belső középpontod stabil érzete által cselekedj. Mintha minden mozdulatod abból születne, függetlenül attól, hogy a munkahelyeden vagy-e, vagy éppen sportolsz, beszélgetsz. Érezd a testedben, hogy te irányítasz mindent, mintha a világodban minden a te erődből születne, még az is, amit nem vállalsz magadénak. Ha képes vagy átélni és létállapotként megtapasztalni, hogy bármikor ura és meghatározója lehetsz az életednek, képessé válhatsz arra is, hogy átadd ezt az irányítást önszántadból, és akkor leszel képes a teljes önátadásra és önkapcsolódásra. Ez maga a jelenlét-tudatosság, mely nemcsak a mozdulatlanságban, hanem a folyamatos mozgásban is stabilitást és otthonérzést fog biztosítani neked, legyen az egy önkapcsolódás, erotikus öngyönyöradás vagy a szexuális energia szexben vagy medencei öngyönyörszerzésben való kifejeződése.

 

5. TELJES TESTI ÖNKAPCSOLÓDÁS – GYAKORLAT

Ezt a jelenlét-tudatosságodat fenntartó érzést és bizonyosságot terjeszd ki az önkapcsolódási folyamataidra is. Keress minden nap 20-30 percet arra, hogy a középpontodból mozdulva, és eddigi tudásodat integrálva ötvözd egybe a tapasztalataidat, és saját ízed szerint használd. Legyen ez a hét a magabiztos és jelenléttel teli önkapcsolódásé, az intenzitásé, a változatosságé, melyben használhatod az érintés energetikai és fizikai fajtáit, az érintéstípusok különféle módjait, és azt szabadon hangold össze a légzéseddel. Játssz a dinamikákkal, feszítsd, lazítsd, gyorsulj fel, lassulj le, terjedj ki, mozdulj önmagaddal. Kapcsolódj a hangodhoz, az erődhöz vagy lágyságodhoz, és játssz a ritmussal. Keresd a folyamatos változás örömét, kapcsold össze az intenzitás által kirajzolódó íveket egy egésszé, mint a zenében az alapdallamokat, melyek egy egész zeneművé forrnak össze. Élvezd a szabadságodat és a belőle megszülető izgalmat, legyél te a gyönyöröd szabad megalkotója!

Exercise Files
No Attachment Found
No Attachment Found
0% befejezve