TRAUMAKÉPZŐDÉS
Az idegrendszer folyamatos változását és alkalmazkodási képességét, fejlődési tendenciáit bizonyos feldolgozatlan, váratlan vagy az idegrendszert elárasztó helyzetek lassíthatják, blokkolhatják. Ilyenkor a belső világ külvilággal létrehozott egyensúlya felborul, a szabad és természetes energiafelvétel és – leadás akadályozottá válik a rendszer bizonyos részei vagy a teljes humán testrendszer által.
Az életünk olyan, akár egy folyam. A tapasztalataink hullámai a nyugalom, a zavar és az integráció ciklikus ismétlődéseivel áramolnak keresztül az időn. A testünk, akár a folyó két partja, magába foglalja és mederben tartja az életenergiánkat, miközben lehetővé teszi a két part közti szabad áramlását. A part védőgátjának köszönhetően biztonságosan tapasztalhatjuk a bensőnkben történő mozgás és változás érzetét.
A folyó analógiáját használva a traumát úgy lehet elképzelni, mintha egy külső erő áttörné a tapasztalatunk védőgátját. A hasadás hatására erőteljes örvénylés keletkezik. A törés helyén robbanásszerűen kiáramló életenergia létrehozza a traumaörvényt. Ez az örvény a megszokott élettapasztalatunk folyójának partján kívülre esik. Gyakori, hogy a traumatizált emberek vagy berántódnak a traumaörvénybe vagy teljes mértékben kerülik a törést azáltal, hogy távol maradnak attól a régiótól, ahol a törés megtörtént.
A trauma keletkezése nem magában az eseményben, hanem az idegrendszerben van. Fenyegetettség következtében minden élő organizmus túlélő üzemmódba kapcsol, és amikor az ezzel együtt járó védelmi reakciók nem tudnak végigfutni az esemény hirtelensége vagy elárasztó jellege miatt, akkor ezek az energiák tünetek formájában ragadnak bent a testben. A túlélő üzemmód egy erős izgalmi állapot, ami arra van kitalálva, hogy rövid távon elérhetővé tegye az üss, fuss vagy fagyj le védelmi válaszait. Ezek nagyon erőteljes energiák, amik ilyenkor mozgósításra kerülnek. Ha pedig a válasz nem tud végigfutni, akkor a testből nem tudnak kiürülni, s ott fognak tüneteket okozni.
A trauma törésének pillanata a leginkább elárasztó, s emiatt az a leginkább töltött részlete. Jellemző rá, hogy ilyenkor az egyén disszociál és lekapcsolódik magáról, s utána az én-érzet megszakadását és emlékezetkiesést tapasztal. Ilyen esetben valamilyen módon be kell zárni a tudatosságban bekövetkezett szakadást, és vissza lehet nyerni az én-érzet folytonosságát.
Azzal, hogy az erőforrások felé hurkolunk, a kliens azt tapasztalja, hogy a széttöredezettség élményéből átmozdul az integráció felé. A kliens fokozatos lelassulást él meg, s már képes fenntartani a tudatosságát, beleértve a becsapódás pillanatát is. Csökkennek vagy megszűnnek a traumás tünetek, a félelem, a szorongás, pánik.
Tehát olyan helyzetben, ha a test újratraumatizálódik, létrehozzuk a biztonság oázisát, amire a kliens folyamatosan építhet és mindig visszatérhet. Emellett az is fontos, hogy összekapcsoljuk őt az „utána” érzetével.
SZOMATIKUS ESZKÖZÖK
- Szemkontakt
- Tér érzékelése (hol vagy?)
- Test és fizikai testhatárok tudatosítása (érintsd meg a testedet)
- Éntudat stabilizálása (mi a neved?)
- Testi stabilizálás hangon keresztül (jelezz egy ujjmozdulattal, ha hallod a hangom)
