CARL ROGERS

Carl Rogers alapvetése, hogy minden egyén lehetősége a fejlődés, növekedés, melyet önmegvalósulásnak vagy más néven aktualizációnak nevezett. A szervezet ezen fenntartását és növekedését szolgáló élettani működés, mely nemcsak az emberre, hanem minden élőlényre jellemző, maga a képességek kibontakozása az „én” kiteljesedésén keresztül. Az önmegvalósítás egyben a nagyobb önállóság felé vezeti az egyént, ami a korábbi élettapasztalatok gazdagodásával is együtt jár. Az önmegvalósító életvezetés növeli a személyiség összhangját (kongruencia) és integrációját a strukturális rendezetlenséggel vagy inkongruenciával szemben. Feltételezi, hogy az ember rendelkezik egy ún. ösztönös értékelő folyamattal, ami értékeli tetteit, tapasztalatait, hogy azok vajon elősegítették-e az önmegvalósítást.

Olyan tulajdonságok, mint az optimális, rugalmas pszichológiai alkalmazkodás a környezethez, a nyitottság a saját érzések és a külvilág eseményeinek befogadására, valamint a kihívásokkal, izgalommal teli életre törekvés. A jól működő személy állandóan változik, miként az élet is állandó változásban van körülöttünk. Viselkedését az új és új helyzetekhez történő rugalmas alkalmazkodás határozza meg, miközben a személy folyamatosan az önmegvalósítás folyamatában él. Rogers is hangsúlyozza a szabad akarat, a saját döntés jelentőségét az egyén életében. A humanisztikusok álláspontja szerint az egyén szabadon dönt arról, hogyan akar tenni, mivé akar válni. Dönthet az önmegvalósító életforma mellett, de dönthet úgy is, hogy a külső hagyománynak rendeli alá törekvéseit.

Rogers legfontosabb újítása a terápiában a „kliensközpontúság”. Ezt az attitűdöt Rogers a „feltétel nélküli elfogadásnak” (pozitív viszony) nevezte el. Minél inkább érvényesül ez az attitűd, annál valószínűbb a személyiségváltozás, a személyiségfejlődés. A másik maga a hitelesítés (kongruencia), melyben a tanácsadó valódi, személyes kapcsolatba kerül ügyfelével, önmagát adja. A harmadik, az ügyfél saját világának pontos átélése. A tanácsadó érezze az ügyfél dühét, félelmét „mintha” az a sajátja lenne. A tanácsadás célja nem a „hozott ügy” rendezése, megoldása, hanem a figyelemmel teli feltárás és visszatükrözés, valódi én-fejlesztés. Ez az „encounter” vagy baráti viszonyulás, bizalmas beszélgetés a terápia alapja.

Eredetileg munkáját „nem irányított terápiának” nevezte, de ezt a kifejezést később leváltotta „kliensközpontú terápiára”, majd „személyközpontú terápiára”.