POLIVAGÁLIS TEÓRIA
A 21. századi technológiai ugrás, a rohanó életmódunk merőben átalakította az őseink által kialakult túlélési mintáinkat. Ezek az intenzív idegrendszeri változások nagy mértékben kibillentették mind az egyéni, mind a kollektív idegrendszeri reakcióinkat.
Dr. Stephen Porges, a chicago-i egyetem Agy-Test központjának igazgatója erre vonatkozóan dolgozta ki a polivagális elmélet teóriáját, melyet 1994-ben publikált. Feltevésének központjában a bolygóideg működése áll, miszerint ez az ideg nagy szerepet játszik az értelmezhetetlen betegségek megfejtésében, miszerint a vegetatív idegrendszer mögötti érzelmi összefonódások nagy szerepet játszanak a tünetek kialakulásában.
A bolygóideg (latin: nervus vagus) paraszimpatikus idegrendszerünk 80%-át teszi ki. A paraszimpatikus idegrendszer az akaratunktól független működésű szerveket behálózó vegetatív vagy autonóm idegrendszer azon része, mely a pihenésért, a regenerálódásért és a növekedésért felel. Szerepe szerint a paraszimpatikus idegrendszer fékként ellensúlyozza a szimpatikus idegrendszer készenléti, vészhelyzetben működésbe lépő, az ember túlélését szolgáló szerepét. A paraszimpatikus idegrendszer és ebben a bolygóideg működésének megértése átfogó elméleti hátteret ad az egyénre szabott, idegrendszeri sajátosságokat is figyelembe vevő stresszoldó technikák integrált alkalmazásának.
Az emberi testben tizenkét páros agyideg található, melyek az agyat összekötik a test többi részével, mint például a fejjel, a nyakkal vagy a törzzsel. Néhány agyideg szenzoros információt küld az agyba a környezetünkben tapasztalható szagokról, vizuális ingerekről, ízekről és hangokról. Más agyidegek a motoros funkciókat segítik oly módon, hogy kontrollálják az izmok működését és a hormonok kiválasztásáért felelős külső- és belső elválasztású mirigyeket.
A bolygóideg olyan ideg, mely egyszerre felel a szenzoros és motoros testi funkciókért is. A latin “vagus” kifejezés bolyongót, vándorlót jelent, és azért találó névadója a bolygóidegnek, mert ez leghosszabb agyidegünk. A nervus vagus az agytörzstől egészen a végbélig hálózza át az emberi szervezetet. A bolygóideg szenzoros funkciói két részre oszthatóak: szomatikus, azaz testi komponens (bőrön és az izmokban tapasztalható testérzetek), valamint a zsigeri komponens: Az emberi test belső szerveiben lezajló érzetek.
SZENZOROS FUNKCIÓK
- testi információt juttat a fül mögötti bőrterületre, a fülcsatorna külső részéhez és a torok bizonyos területeire
- zsigeri információt szállít a garat, a gége, a tüdő, a szív és az emésztésért felelős tápcsatornába, gyomorba és bélrendszerbe
- a nyelvgyökön érzékelhető ízérzékelésben is kisebb szerepet játszik
MOTOROS FUNKCIÓK
- stimulálja az izmokat a garatban, a gégében és a puha szájpadlásban
- aktiválja a szívizmokat, és szükség esetén csökkenti a szívritmust, melynek különösen fontos szerepe van a relaxációban
- stimulálja az önkéntelen (perisztaltikus) összehúzódásokat a nyelőcsőben, a gyomorban és a bélrendszer bizonyos területein, amelyek a tápanyag mozgatásáért felelnek a tápcsatornában
PARASZIMPATIKUS HATÁSOK A TESTBEN
- könnymirigyek
- szemek
- nyálmirigyek
- tüdő
- szív
- máj
- lép
- gyomor
- epehólyag
- hasnyálmirigy
- vékonybél
- vastagbél
- végbél
- vese
- húgyhólyag
- méh, petefészek, pénisz, herék
A HÁROMRÉSZES BOLYGÓIDEG SZEREPE
A Dr. Stephen Porges által kidolgozott bolygóideg-elmélet előtt idegrendszerünket az egymás hatásait ellentételező szimpatikus és a paraszimpatikus részek működéseként írták le, ahol a nagyobb aktivitási fok csökkent testi relaxációt jelentett, a fokozott pihenés pedig alacsonyabb aktivitási szintet jelölt. A polyvagal (poly- többrétű bolygóideg) elmélet szerint létezik azonban egy harmadik idegrendszeri válaszrepertoár, melyet Porges személyközi (emberi) kapcsolódás rendszernek (social, interpersonal engagement system) nevez, és amely az emberre egyedül jellemző módon felel a dinamikus egyensúly fenntartásáért úgy, hogy egyszerre ötvözi az idegrendszeri aktivitást és a nyugtatást. Az idegrendszer további két része lehetővé teszi, hogy a túlélést veszélyeztető szituációkat kezeljük: a szimpatikus idegrendszeri válaszok a harc vagy a menekülés (fight, flight), míg a paraszimpatikus idegrendszeri reakciók a lefagyás vagy ájulás (freeze, faint) szabályozásával.
DORZÁLIS VAGUS
Ezeket kiegészítve a személyközi kapcsolódást elősegítő idegrendszer lehetővé teszi a társas kapcsolatok kialakítását és a bennük való eligazodást. Ennek alapja az, hogy biztonságban érezhessük magunkat és a készenléti, veszélyt sejtő szimpatikus válaszreakciókat kontrollálhassuk. A többrétű bolygóideg elmélet szerint a lefagyás és ájulás a vagus ideg hátsó (dorsális) ágában zajlik, mely érzetre olyan, mintha izmaink hirtelen elfáradnának vagy mintha a fejünkbe nem jutna elegendő vér, és ennek nyomán enyhe szédülést észlelnénk. Amikor a dorsális bolygóideg “lekapcsolja” a testet, lefagyunk, beáll a mozdulatlanság vagy a disszociáció (a tudatos érzékelés megszakadása). A hátsó bolygóideg aktiválódása a rekeszizom alatti, emésztési területekre hat leginkább, melynek stressz során tapasztalható testérzetei legtöbbünk számára ismerősek: gyomorgörcs, hasmenés, alhasi fájdalmak stb.
VENTRÁLIS VAGUS
A bolygóideg elülső része (ventrális) szabályozza a rekeszizom feletti területeket és szolgálja a személyközi kapcsolódás rendszerét. A ventrális rész az, amely a külvilágból érkező jelek szerint tompítja a test készenléti, állandó reakcióra kész állapotát. A tompítás azonban nem nyomja el a természetes, optimális mértékű készenlétet, mely a túlélésünket szolgálja. Különlegesség, hogy a ventrális bolygóidegi szakasz néhány milliszekundum alatt aktiválódik, míg a szimpatikus aktiválás másodperceket vehet igénybe. A testnek a szimpatikus idegrendszeri “harcolj vagy üss” állapotból, mely a stresszhormonok ugrásszerű növekvésével is jár, 10-20 percre van szüksége ahhoz, hogy nyugalmi állapotba kerüljön, azonban a ventrális reakció során csökken a stresszhormon válaszreakció, és lényegesen rövidebb időre van szükség a nyugalom visszanyeréséhez.
De pontosan milyen reflexív jellegű, tehát automatikus idegrendszeri válaszokat tudunk megkülönböztetni, és azok milyen formában mutatkoznak meg egy humán tesrrendszerben? Milyen módokat és egyedi reakcióválaszokat használ a különböző környezeti hatásokra reagálva? Milyen dinamikákat épít fel a közvetlenül ráirányuló külvilág fenyegető vagy intimitást sugalló hatásminőségeire?
